Aktív lelkészi szolgálatom során, amikor egy fiatal pár esküvőre jelentkezett, a jegyesoktatás elején mindig feltettem nekik azt a kérdést, hogy miért akarnak egyházi esküvőt. Voltak, akik azt válaszolták, mert az szép, olyan ünnepélyes. Voltak, akik szerint azért, mert ez hozzátartozik a házasságkötéshez. És voltak, akik azt mondták: azért, mert mi valami többet akarunk, mint amit mi a házasságunkban egymásnak nyújtani tudnánk. Ez volt a jó válasz.

Miben több az a házasság, amelyikben ott van Isten áldása? Erről szól az Ószövetségben a Prédikátor könyvében található ige: „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. […] Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (4,9–12)

Minden élethelyzetben érezzük, tudjuk, hogy jó, ha van társunk. A magány gyötrő lehet a félelmek között, de még az örömben is. A magány megkeseríti a sikereket, és elviselhetetlenné teszi a kudarcokat. Az emberi léleknek szüksége van arra, hogy mind a bánatot, mind az örömöt megossza valakivel. Ez olyan bölcsesség, melyre az ember maga is rájön. Azonban ennél sokkal többről van szó. Arról, hogy az emberi élet egészét átszövi egy „fonál”; az Isten szeretetének fonala. Akik ezt felismerik, azoknak a szeretetét és kapcsolatait megerősíti az Isten szeretete. Így van ez a férfi és a nő kapcsolatában, a házasságban is.

Szép és nemes az, amikor igaz szerelemmel megszületik két ember szívében a szándék, hogy „mi összekötjük az életünket, vállaljuk egymást, mert szeretjük egymást, és összetartozunk”. De azt is jól látjuk, hogy az emberi szándék sokszor kevés, és a házasság is nagyon sérülékeny. Riasztó statisztikák és tragikus példák igazolják ezt. Ezért olyan nagy ajándék, hogy Isten az ő szeretete „szálával” akarja megerősíteni a házasságot. Mert az emberi szeretet múlékony. Még ha nem szalmalángként lobban is el, akkor is nagyon sok változáson megy keresztül a belső és a külső körülmények miatt. Az emberi érzelmek hullámzóak, és függnek a külső körülményektől és belső állapotunktól. Áltatjuk magunkat olyan közhelyekkel, hogy a „szerelem örök”, de a tapasztalat ezt egyáltalán nem igazolja.

Ezért van szükség Isten jelenlétére és áldására. A mai ember alig érti ezt a szót: áldás. Talán úgy tudnám érthetővé tenni, hogy az áldás Isten jelenléte, Isten erőtere, Isten pozitív, segítő erejének aktivizálása. Isten jóságos, vagy ahogyan a görögkatolikusok szívesen használják: Isten emberszerető, de éppen az emberi gyarlóság és bűn miatt a tőle áradó jó nem jut el maradéktalanul az emberhez. Ezért van szükség az áldáskérésre, hogy Isten pozitív hatalma, szeretetének életbiztonságot jelentő ereje, jósága, megtartó kegyelme, örömöt adó emberszeretete legyen jelen életünkben. A hit azt jelenti: engedjük, hogy Isten jelen legyen közöttünk.

Ha őszintén magunkba nézünk, tapasztaljuk, hogy nem tudunk változtatni magunkon, nem tudunk mássá lenni, és mindig elkövetjük ugyanazokat a bűnöket. Akkor elkezdjük mentegetni magunkat, és olyanokat mondunk, hogy nagy a kísértés, a körülményeink rántanak vissza minket, vagy azt, hogy ilyen a természetünk, ilyennek születtünk, végső soron Isten tehet róla, ő teremtett minket ilyennek. Vágyunk ugyan egy szebb, jobb, tisztább életre, de nem tudjuk megvalósítani. Mi tényleg nem tudjuk megvalósítani. Akkor sem, ha százszor elhatározzuk is, hogy ezentúl úgy fogunk élni, ahogyan azt Isten kéri, várja tőlünk.

Ezért Isten adott nekünk valakit, hogy segítségünkre legyen. Jézus Krisztust, aki halálával és feltámadásával megszüntette a bűn hatalmát. És ha beengedjük őt az életünkbe, ha hiszünk őbenne, akkor ez a mi életünkben is valóság lesz. Jézus új életet, új természetet, új motivációt, új erőt ad. Ezt elfogadni, ebből élni, ezt gyakorolni – ez a keresztény élet.

Ez mutatkozik meg a Jézusban hívő, tőle új életet nyert ember házasságában, családi életében, munkájában, embertársaival való magatartásában: Isten szép és jó rendje.

Jézussal könnyebb lesz egymást szeretni, elhordozni, egymásért áldozatot hozni, önmagunkat kevésbé fontosnak tartani. Jézus nélkül, a tőle kapott új élet nélkül mindez azonban csak jó tanács marad. De ha Jézus nevében, az ő erejével és lehetőségeivel cselekszünk, akkor valóság.

Jézus szeretete több, mint az emberi szeretet. Jézus azt mondta a tanítványainak: „…ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) „…maradjatok meg az én szeretetemben.” (Jn 15,9) A szeretetnek ez a titka: megmaradni a forrásnál, megmaradni Jézusnál. Mert ahol Jézus van, ott van a szeretet. Aki Jézusban marad, az átéli Isten szeretetét, és ő maga is tud szeretni. Az emberi szeretet megkopik, az évek múltával elmúlik. De ahol Jézus szeretete jelen van, ott a szeretet növekszik, mélyül, erősödik. Vannak erre élő példák, amelyeket mindig nagy élmény látni: idősödő házastársak, akikről sugárzik, hogy milyen nagyon szeretik egymást.

Ezért fontos, hogy megmaradjunk Jézus szeretetében házasságunk minden napján. Hogy imádsággal és Jézus szavára figyelve éljünk, és akkor megtapasztaljuk, hogy az ő jelenlétében könnyebb szeretni, könnyebb jónak lenni, könnyebb tiszta szívvel élni, könnyebb megbocsátani egymásnak. És könnyebb hűségesnek lenni, kitartani egymás mellett jóban és rosszban, a nehézségekben nem megfutamodni és a kísértéseknek nem engedni.

Ma nem túl gyakori erény a hűség. Minden második házasság válással végződik, és ki tudja, mennyi hűtlenség van még ott is, ahol nem válnak szét a házastársak. Ha azonban átéljük, hogy Isten hűséges hozzánk, akkor ez arra indít, hogy mi is hűségesek legyünk házastársunkhoz. A hűséget is megtanulhatjuk Jézustól, akiről azt olvassuk, hogy haláláig szerette tanítványait. Ő megbocsátott az őt megtagadó Péternek, és nem rótta fel egyiküknek sem, hogy magára hagyták szenvedései közben. Nem cserélte le a hűtlen tanítványokat, hanem visszafogadta őket, és új lehetőséget adott nekik.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy ne kellene a házassághoz az érzelem, a szerelem. Természetesen kell. Isten teremtette a testünket, és testi igényeink, boldogságunk testi forrásai sem idegenek tőle. De ha csak ennyi, ha csak az érzelem az alap, ha csak ez kapcsolja egybe a házastársakat, akkor az könnyen megkopik, és a házastársak kiábrándulnak egymásból. Ezért ne ez legyen a házasság egyedüli alapja! Ismerjük fel, hogy a házassághoz kell a szerelem, de több kell, mint a szerelem. Olyan szerelem kell, amely képes az idővel mély, őszinte, igaz szeretetté formálódni. Valaki azt a hasonlatot mondta egyszer, hogy a házasság olyan, mint a többfokozatú rakéta. A szerelem égő fokozata magasba röpíti, de előbb-utóbb kiég az üzemanyaga, és ha nincs második fokozat, amely begyulladjon, és továbbvigye felfelé, akkor lezuhan. A házasság hosszabb, mint a szerelem, mert a házasság egész életre szóló kapcsolat, és ebben a szerelem csak az első fokozat. A második fokozat a Jézustól kapott, tudatosan kimunkált szeretet.

Igazi házasság ezért csak az lehet, amelyet Jézus Krisztusra, az igazi alapra építenek fel a házastársak. Miért? Azért, mert Krisztus tanít meg igazán szeretni. Azt mondja tanítványainak, hogy ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Ő megértő, türelmes, megbocsátó, áldozatvállaló szeretettel szereti övéit. Nem ő akar kapni abban, hogy minket szeret, hanem minket ajándékozott meg önmagával. Az ilyen, önmagát ajándékozó szeretet lehet a házasság igazi, teherbíró alapja.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 5–6. számában jelent meg 2018. február 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.