Nem én vagyok az egyetlen, akiben ilyen felemás érzéseket keltenek Greta felszólalásai; legutóbbi, az Egyesült Nemzetek Szervezetének szeptemberi New York-i klímacsúcsán mondott beszéde után a nemzetközi sajtó is tollára tűzte. Volt, aki prófétának kiáltotta ki őt, mások a mélybe rántották rágalmazó kijelentéseikkel.

Greta Thunberg karizmatikus egyéniség. Ugyanakkor kevesen válaszolják gyerekkorukban a „mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?” kérdésre azt, hogy „karizmatikus egyéniség”.

Ezeknek az embereknek amennyi csodálójuk, annyi ellenségük is van. Kellemetlen hallani a hangjukat: fáj az, amit mondanak, hiszen érezzük, hogy nekünk címezték. „Önök ellopták az álmaimat, a gyerekkoromat az üres szavaikkal…” – rótta fel legutóbb is Greta, és bár szavait az ENSZ képviselőinek szánta, mindnyájan tudjuk, hogy nemcsak róluk van szó, hanem rólunk is.

Bármennyire szeretjük is a gyerekeinket, a szemük előtt éljük fel a jövőjüket azzal, hogy nem változtatunk a kényelmes életünkön, és másoktól várjuk a megoldást a klímaváltozásra. A felelősséget a nagyvállalatokra és a politikusokra hárítjuk, mi magunk pedig homokba dugjuk a fejünket, hogy ne lássuk, a mi életünk, a mi gyerekeink és unokáink élete is veszélyben forog. Lehet, hogy Greta ezért nem szimpatikus számomra? Mert kellemetlen, már-már zavarba ejtő egy dühös gyerek szájából meghallanom az igazságot: hogy én magam is vétkes vagyok a környezetünk rombolásában?

Mi köze van mindennek a reformációhoz? Természetesen nem gondolom, hogy bármilyen területen is össze lehetne hasonlítani Luther Mártont Greta Thunbergjel, ugyanakkor nem tartom eretnek gondolatnak párhuzamot vonni a mai, klímaszorongással küzdő világunk és a reformációra megérett kora újkori helyzet között.

Luther Márton is karizmatikus egyéniség volt. Éppen ezért rengetegen gyűlölték őt. Egyháza iránt kritikus szavai nem csupán kellemetlenek voltak, hanem a hatalmat birtokló réteg számára egyenesen elviselhetetlenek, ezért üldözték, és meg akarták ölni. Az Ószövetségből is tudjuk, hogy ez a prófétai sors: az igazság hirdetői nem népszerűek, sokkal inkább megbotránkoztatók. Luther fellépése azért volt szálka sokak szemében, mert nemcsak karizmatikus személyiség volt, hanem a kereszt teológusa is: sokakkal ellentétben nem mondta a jót rossznak, a rosszat pedig jónak, ahogyan a népszerű, de hamis próféták teszik csak azért, hogy megfeleljenek az emberi elvárásoknak. Inkább rámutatott azokra a visszaélésekre, amelyek felett addig csendben átsiklottak.

Híres 95 pontjából a 92. Jeremiás próféta szavai nyomán így szól: „Távozzanak azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: »Béke, béke!« – de nincs béke!”

Nem kell túlságosan megdolgoztatnom a fantáziám, ha a párhuzamot tovább szeretném fűzni, hogy néhány lehetséges parafrázist megfogalmazzak. Távozzanak azok a politikusok, akik azt mondják, hogy a klímaváltozás csak kitaláció – becsapják az embereket, akik így nem tudnak felkészülni a rájuk váró jövőre! Távozzanak azok a vezetők, akik azt mondják, hogy létezik folyamatosan növekvő gazdasági fejlődés – az emberi mohóságot táplálják a világban! Távozzanak mindazok a véleményvezérek, akik elhiszik, és másokat is azzal áltatnak, hogy lesz majd, aki helyettünk megoldja a klímaváltozás problémáját, mi élhetjük tovább a megszokott életünket – pedig nekünk magunknak kell megváltoznunk! És végül távozzanak azok a mai próféták, akik azt mondják, hogy a világ gondja nem a keresztények gondja – elhárítják magukról a felelősséget!

Az igazság kimondására az 1500-as évek feszült időszakában is szükség volt. Az emberek könnyebben fordulnak istenpótlékokhoz, ha azok megnyugtatják a lelküket. A 15. és a 16. század fordulója környékén felfokozott volt a világvégevárás, félelmet keltett a pestisjárvány és az apokaliptikus asztrológiai jóslatok is. Ehhez társult mindaz, amit az egyháztól a pokollal és a tisztítótűzzel kapcsolatban megtudhattak. A félelem pedig arra ösztönözte az embereket, hogy megtegyék a tőlük telhetőt, vagyis egy-egy búcsúcédula megvásárlásával „biztosítsák” a maguk és szeretteik helyét a mennyországban a világvége bekövetkeztekor. Pedig a félelem rossz tanácsadó: hiszékennyé és kiszolgáltatottá tesz. Aki telve van félelemmel, az bármit megtenne azért, hogy félelmének tárgyát elkerülje, és lelkének megnyugvást szerezzen.

Sokan ma is szorongással tekintenek a jövőbe. Pszichológiai szakkifejezés lett a klímaszorongás vagy klímagyász, amelyet a bizonytalan jövővel kapcsolatos érzéseinkre használunk. Egyre erősödnek azok a hangok, amelyek azt jósolják, hogy már ebben az évszázadban eltűnhet az a fajta civilizáció, amelyet most ismerünk magunk körül. Aggaszt a saját sorsunk, a szeretteink jövője, nem tudjuk, hogy mivel kell majd megküzdenünk – éhínséggel, meneküléssel, járványokkal?

A világvégétől való félelem most nem búcsúcédulák formájában manifesztálódik, hanem a remény keresésének más alakjait ölti. „Nekem nem itt kéne lennem, hanem iskolában, az óceán másik oldalán. Önök mégis hozzánk, fiatalokhoz jönnek reményért. Hogy merészelik?” – mondta Greta Thunberg, a felnőttek szemére vetve, hogy bár alig hajlandók változni és a szokásaikon változtatni, a fiatal generációtól várják a helyzet megoldását. Számomra ebből még az is kihallatszik: nem arra van szükség, hogy a lelkünket megnyugtassuk, és valahonnan – bárhonnan – reményt nyerjünk, hanem arra, hogy a hazudozást abbahagyva megismerjük az igazságot, és ennek fényében cselekedjünk.

Az igazság pedig számunkra minden esetben Jézus Krisztus. A reformáció legfontosabb üzenete is az volt, hogy sem a saját cselekedeteinkben, sem semmi másban nem oldódhatnak fel a félelmeink, és nem kaphatunk igazi reményt, csakis egyedül Krisztustól. A benne való hit pedig erőt ad arra, hogy az ő életét szem előtt tartva tegyük meg azt, ami tőlünk telik. Nem a félelem által irányítva, hanem Krisztusban bízva éljük az életünket.

Ez semmiképp sem jelenti azt, hogy karba tett kézzel várjuk mindazt, ami ránk vár. Jézus élete sem a kényelemről szólt. Ő a keskeny úton járt, és a követőit is erre hívja. Az igazság megismerése ugyanis kényelmetlenségekhez vezet: fel kell adnunk a megszokott életünket, rögzült szokásainkat, nemet kell mondanunk embereknek, le kell csendesíteni bizonyos vágyainkat, és uralkodnunk kell a mohóságunkon. Nem alkudhatunk meg féligazságokkal csak azért, hogy nyugodtabbak legyünk. Vállalnunk kell, hogy mindig a krisztusi igazsághoz mérjük az életünket, akkor is, ha ez bizonyos helyzetekben konfrontációhoz és időlegesen lelkünk nyugtalanságához vezet.

A karizmatikus egyéniségeket lehet szeretni, lehet gyűlölni. Viszonyuljunk hozzájuk akár így, akár úgy, az ilyenek megváltoztatják a világot. Ez a változás szülte a reformációt, és ilyen változást várunk most is. Ugyanis jelen pillanatban valóban sötétek a kilátásaink a földi élet jövőjével kapcsolatban. Mégis, az ilyen sötét időszakokból sarjadnak a leginkább vágyott ébredési mozgalmak.

Istenben bízva és a magunk minden erejét és képességeinket latba vetve hiszszük, hogy sikerülhet változnunk és változtatnunk. Vagy Greta szavaival élve: „A világ kezd felébredni, és a változás már útban van, ha tetszik, ha nem.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2019. október 20-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.