Suli-buli otthon

A legnagyobb lépést talán az iskolák tették meg e téren, mivel gyakorlatilag két nap alatt át kellett állniuk a digitális távoktatásra. Még tanuljuk, mit és hogyan tegyünk, rengeteg a teher a tanárok és a diákok vállán egyaránt. Azonban ha vége a járványnak lehetséges, hogy az iskolák rájönnek majd arra, hogy a digitális tanítás nem is olyan rossz.

Az iskolák rákényszerültek új módszerek kipróbálására, és kiderül majd, hogy melyik gyerek motivált, melyik nem, melyik tanár képes figyelmet tartani és ki nem.

A gyerekek, bár nem ülnek bent a tanórán, de sokkal kreatívabbak lehetnek otthon. Egészen másféle kihívások várnak rájuk a cyber-térben és valljuk be, a 21. században ezekre sokkal nagyobb szükségük lehet a gyerekeknek, mint a frontális oktatásra és a lexikális adatok biflázására.

Az oktatásba már régebben be kellett volna vonni a technikát, de ehhez nem voltak meg a feltételek és a motiváltság. Furcsa lenne, ha a járvány elmúltával nem alkalmaznánk tovább a jól bevált módszereket.

Homeoffice a teremtett világért

Valószínű lesz, hogy egy csomó cég, amely kipróbálva a homeoffice megoldásokat, rájön arra, hogy ez jó dolog és a járvány után is bizonyos dolgokat megtartanak majd. Ezzel a megoldással csökkenhetnek a költségeiken, de a munkavállalók részéről is kevesebb lesz a munkába járással töltött idő. Kevesebb autó pöfög majd az utcákon, kevesebb ember lesz a tömegközlekedési eszközökön, és többen dolgoznak majd otthonról, saját kis nyugodt környezetükben. Így nemcsak a munka hatékonysága nőhet, hanem a családdal eltöltött idő is.

Reményeim szerint a homeoffice-ban megtanuljuk azt is, hogy a férfiak és nők egyenlőek, hogy az otthonról dolgozó anyák - még a gyerekek nevelése közben is - ugyanúgy meg tudják keresni a betevőt, mint az ingázó apukák.

A gyerekeknek is egyre jobban meg kell tanulnunk, hogy értelmes és fontos dolgokkal foglalják el magukat abban az időben, amikor szüleik a számítógép előtt ülve dolgoznak. A tudatos időbeosztásnak nőnie kell ezen a területen.

Kevesebb kidobott cucc

Az embereknek vissza kell fogni a fogyasztást. Eddig is borzasztó volt, hogy a világ másik végéről rendeltünk felesleges holmikat. Nagy ijedelmünkben, a karantén első napjaiban lázasan felhalmoztuk a vécépapírt, a lisztet, de mit kezdtünk vele később?

Meg kell tanulni, hogy nem kell felhalmozni mindent, nem kell gyűjtögetni, csak annyi legyen mindig, amennyi szükséges. Kacatok nélkül is tudunk élni, ami a környezetvédelem szempontjából is hasznos lépés lenne.

Döbbenetes, ahogyan Kínában a „maradj otthon” hatására a légszennyezettség csökkent, remélhetőleg ennek következtében az egész bolygó kicsit fellélegezhet majd. Egy bolygószintű tisztulásra lenne ugyanis szükségünk.

Az összefogás leckéje

Kiderül most az is, ki az, aki nyerészkedni próbál ebben a helyzetben. Remélem, hogy az ilyen vállalkozók megkapják majd megfelelő büntetésüket és kizárják őket az üzleti világból.

A járvány alatt az összefogás leckéje is fontos tananyag. Az, hogy egymás nélkül nem sokra mehetünk és ha előre akarunk jutni, akkor egyesíteni kell erőnket.

Számos cég korrektül viselkedett és félretéve a nyereséget, támogatta a rászorulókat, nem rúgta ki munkavállalóit és kitűnőre vizsgázott etikából.

Rengeteg önkéntes jelentkezett időseknek segíteni, maszkokat varrni, gyerekekkel tanulni. Megható az, ahogyan az emberek megpróbálnak gondot viselni egymásról az otthonmaradással és támogatják azokat apró, ámde szívet melengető gesztusokkal, akik olyan szakmákban dolgoznak, ahol nem lehet leállni (egészségügy, rendfenntartás, boltok...stb.).

Csend után örömünnep – új hangsúlyokkal 

Nem tudjuk még most elképzelni, milyen lehet egy olyan húsvét, amikor zárva vannak a templomok. Sőt, egyáltalán azt sem tudtuk elképzelni eddig, hogy az egyházak valaha egy olyan kényszerű lépést tesznek meg, hogy nem tartanak vasárnaponként istentiszteleteket, hétköznap pedig bibliaórákat, csak az online térben. Kijózanító, hogy ez mégis bekövetkezett és minden megy tovább.

Az utóbbi időben tapasztaltuk, hogy iszonyúan felpörögtek az események, minden gyülekezetben számos missziói nap, családi nap, szentelés-avatás volt  kiállításmegnyitóval, könyvbemutatóval fűszerezve.

Bebizonyosodott azonban az, hogy ezek nélkül is egyház az egyház, sőt, ezeken túlmutatva az csak igazán.

A látványos egyházi szertartások nem a legfontosabbak. Sok más lehetőségünk van azon kívül, amihez hozzászoktunk. Az online istentisztelet közvetítések, videóüzenetek révén – ha nem is közvetlen, személyes formában – de az egyház többekhez jut el, mint akkor, amikor még nyitva álltak a templomok. Az idősek ebben a térben még nem mozognak otthonosan, de sokfelől érkeznek a visszajelzések, hogy nem keserűséggel, hanem új kihívásként, kíváncsian, az újra nyitottan álltak hozzá ehhez ők is.

A járványügyi intézkedések most a keresztények számára egybeesnek a nagyböjti időszakkal, a húsvéti készülődéssel. A történtek rákényszeríthetnek arra, hogy rendezzük dolgainkat Istennel és egymással. Ne legyünk elbizakodottak, tudatosuljon bennünk, hogy életünk egy ajándék.

A járvány felszámolása után igyekezzünk azon, hogy valóban megváltozzon a világ. Nem folytathatjuk ugyanúgy, ahogyan eddig, tanulnunk kell a sok áldozatot követelő krízisből. Remélem, hogy a személyes kapcsolataink jobbak lesznek majd és talán bölcsebbé válik az emberiség.

Egyelőre még nem tudom azt sem elképzelni, milyen felemelő érzés lesz, amikor bejelentik: elmúlt a járvány vagy megvan a megfelelő ellenszer a vírus ellen. Azt hiszem, óriási buli lesz az országban, a világon. Az ünneplés alapvető emberi vágy ilyen esetekben, de ne feledjük: ha újra kinyitnak templomaink, a legfontosabb és első dolog az Istennek való hálaadás legyen! A többi dolgot illetően pedig hozzunk felelős döntéseket a szeretet jegyében!