Történelmi dátum, amelyre nem csak szüleink, nagyszüleink emlékeznek, nem csak az ő történeteikből, legendáikból rakhatjuk össze azt a – történelemkönyvekénél – árnyaltabb képet, amelyre feltétlenül szükségünk volt, van a 20. század megértéséhez. A mai ötveneseknek eleven emlék 1989–90. Mindnyájan emlékszünk a forrongást előkészítő Duna-tüntetésekre, a sajtószabadságot követelő 1988. március 15-ére, a romániai falurombolás elleni hatalmas megmozdulásra – arra a szorongással teli, mégis tüdőt, lelket tágító levegőre, amely érezhetően szétáradt a vasfüggönnyel elzárt kis hazában.

Második gyermekemet vártam. Terhesgondozásra igyekeztem, keresztül a lehangoló Kőbánya-Kispest metróállomáson. Ma is beleborzongok, amikor felidézem a rikkancs hangját: „Megjelent az Esti Hírlap! Forradalom Romániában!” Tényleg úgy éreztem, álmodom.

Órákat, napokat töltöttünk a tévé előtt: Nagy Imréék rehabilitációja és újratemetése, a demokratikus szakszervezetek, majd a pártok megalakulása, a romániai események, az Ellenzéki Kerekasztal beszélgetései, a Dunagate-botrány, a köztársaság kikiáltása és természetesen az első szabad parlamenti választás (evangélikusként a Mevisz – Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség – és az Ordass Lajos Baráti Kör megalakulása, a Fasor újraindulása) azokat is foglalkoztatták, akiket a napi események korábban nem érdekeltek.

Látogató a képregényben

Személyes történetek és családi ereklyék, szamizdatok és kézzel festett transzparensek, retró- és hippinosztalgia elevenednek meg azon a kiállításon, amelyet Gál Vilmos kurátor és Bak Andrea látványtervező hoztak létre. És bár a kurátori szövegek szépen, szabályosan teljesítik a történeti hitelesség iránti elvárást, alátámasztják az állításokat, a tárgyak és visszaemlékezések színes világa a történelem civil, személyes olvasatát nyújtja. Ezáltal azok számára is a felismerés „ahaélményét” adja, akiknek nincsenek emlékeik a korszakról.

A kiállítás azonban nem csak a tárgyak begyűjtése szempontjából különleges. Nagyszerű lehetőség egyrészt, hogy a múzeum Magyarország történetét bemutató állandó kiállításának – az építészeti térben is – mintegy folytatásaként nyert elhelyezést. Azaz a látogató az állandó kiállítás utolsó termében már megkapja a vezérfonalat és a szereplőket a – mindnyájunk számára – közös időhöz.

És ez a másik remek ötlet: a kiállítótérbe lépve hatalmas képregényben találja magát a látogató. Pillanatok alatt megismerjük a főszereplőket, az egyetemista Krisztit és a rocker Zolit: két átlagos magyar fiatalt (mai ötveneseket), akik aktívan élik végig a rendszerváltozás időszakát, számos izgalmas, felemelő, máskor ijesztő élményben van részük, fotóznak, utaznak Trabanttal, olvassák a Beszélőt, tüntetnek. Kérdeznek és gondolkodnak. És szabadon választanak. Sőt – ezt a mondatot ugorják át, akik nem szeretik a spoilert – sztorink végére összeismerkednek, és egymásba is szeretnek.

1989 tétje

Az alaptörténet, a kurátori elbeszélés (narratíva) háttere szikáran ennyi: „A Kádárrendszer diktatúrájának évek óta tartó felpuhulása – a hazai, valamint a környező szocialista országokban bekövetkező ellenzéki mozgalmaknak, illetve a Szovjetunióban zajló gorbacsovi reformoknak köszönhetően – ebben az esztendőben érte el tetőpontját, és rendkívüli politikai, társadalmi, valamint életmódbeli változásokat idézett elő.

A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett diktatúrán szocializálódott társadalom az 1989-es év folyamán ébredhetett rá valójában: megtörténhet, amit addig oly kevesen reméltek, hogy Magyarország polgárai belátható időn belül ismét szuverén, demokratikus keretek között működő országban élhetnek, sorsukról, jövőjükről 45 év után ismét saját maguk dönthetnek. Ez volt ennek az évnek a tétje, és hazánk sikerrel vette az akadályokat: vér és erőszak nélkül történt meg a diktatúra lebontása, hogy aztán 1990-ben, hosszú idő után ismét demokratikus, szabad országgyűlési választásokon dönthessenek további életükről a választópolgárok.”

A képregény két fiataljára és családjukra, barátaikra azért van szükség, mert a személyes történelem tárgyi emlékein túl rajtuk keresztül válik elevenné, átélhetővé a politikai-történelmi folyamat. Rajtuk keresztül részesül a látogató a civil kezdeményezésekben, a szubjektív hozzáállásban, véleményformálásban és a – kiállításban csak igen szolidan jelen lévő – véleménykülönbségekben.

Személyes relikviák

A másik két – ugyanolyan súlyú – fontos szint a szikár tények és a bemutatott tárgyak szintje. A tárgyak sok-sok szállal kapcsolódnak a képregény történeteihez, hiszen ugyanannak a „magánmitológiának”, személyes legendáriumnak a részei. A múzeum saját gyűjteményéből kiegészített tárgycsoportok híven mutatják be a korszak – a maihoz képest elképzelhetetlenül szegényes – tárgykultúráját, annak olykor amatőr bájával együtt, példákat hoznak a szamizdat kiadványokra (a fiataloknak van min csodálkozni), pártigazolványokra és -jelvényekre. Szinte a szemünk előtt alakul ki egy-egy szervezet grafikai arculata. Természetesen itt látjuk a családokban ereklyeként óvott ’56-os emlékeket, amelyek őrizték a lángot a Kádár-érában.

A Kriszti és Zoli kalandjaihoz az elbeszélésben is hozzárendelt tárgyak a pontos, szabatos kurátori szövegekben találkoznak a történelmi háttérrel, amelyet a körbefutó időegyenes is segít felrajzolni. Itt jelennek meg a politikai folyamatok, ezek kulcsszereplői – Grósz Károlytól George Bushig és a pápáig vagy Pesty Lászlótól Antall Józsefig – és mindazok a történelmi események, amelyekről a mai középkorú és idősebb nemzedékeknek húsba vágó, személyes tapasztalata van.

A kiállítás felépítésének sorrendje természetesen innen indul, és jut el végül a megérthető és átélhető képregényig. Ám az utóbbi annyira látványos, hogy a látogató óhatatlanul ott kezdi az olvasást. Ez a megfordítás nem baj, hiszen a cél minden bizonnyal megvalósul: belekerülni, beleélni, beleképzelni kényelmes mai magunkat a harminc évvel ezelőtti bőrünkbe.

A múzeum munkatársai mindent megtettek azért, hogy 1989–90 története valóban „közös időnk”-ként legyen élménnyé minden látogató, köztük a tizen-, huszonévesek vagy az akkortájt született mai harmincasok számára. Élménnyé, amely megmutatja: „Ilyen nagy dolog a Szabadság”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 15–16. számában jelent meg 2020. április 26-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.