– 2012-ben írt egy tanulmányt, amelyben egy újfajta gazdasági rendszert vázol fel. Ennek értelmében mit jelent ma a pénz?

– A pénz elsődleges funkciója az általános csereeszköz, melyre szükség van. Amennyiben nem létezne pénz, akkor a mai társadalmi munkamegosztás nem működne. A pénzhez azonban olyan dolgok társulnak, melyek tönkreteszik az emberi környezetünket. Az a baj a mai pénzrendszerrel, hogy az egyes emberek egyéni és a gazdasági csoportok pénzügyi érdekeit pusztító mértékben fölerősíti, mert a pénz puszta léte az értékesítés és vásárlás közé időt, számító kivárást, nyereség- és hatalomvágyat és ezer más, a cserétől független mozgatóerőt iktat közbe, miközben az árucsere volna a lényeg. A pénzrendszer gyenge pontja a kamatos kamat. Ez olyan, mint a környezetszennyezés: ha csak én dobom el a papírzsebkendőmet, akkor szemeteltem, azonban ha mindezt hatmilliárd ember teszi, akkor az pusztító környezetszennyezés. A kamatos kamat révén egy világméretű háború folyik, melynek egyik oldalán az értékteremtés, a másik oldalon az értékteremtő munka hasznának a leszivattyúzása áll. Nem önmagában a pénzzel van baj, sokkal inkább ahhoz való viszonyunkkal, vagyis Pál apostollal szólva „minden rossznak gyökere a pénz szerelme”, de nélküle működésképtelen volna a társadalom.

– Az ön által képviselt rendszer a kamat ellen van. Azt mondja, hogy azzal, ha a tőkés befektet, magának is kockázatot kell vállalnia. Nem esne vissza a hitelezési kedv, ha abból kimaradna a biztosíték?

– Az ellenzők azt mondják, hogy „ez a pénz ára, mit lehet tenni”. Én pedig azt mondom, hogy nem! A bankrendszer erkölcstelen feltétele, hogy kamatos kamat formájában írja le a pénz árát. Ez nem egyenlő felek között köttetett forma, mert a mai szabályok szerint a kamatos kamat akkor is visszafizetendő, ha a kölcsönvevő bajba kerül. A pénz arra való, hogy árut cseréljünk vele. Az is lehet, hogy kölcsönadok, de nem a mai bankrendszernek megfelelően, hanem az együtt sírunk, együtt nevetünk kölcsönrendszerén keresztül.
A Gesell által felvázolt rendszerben nem lehet önmagában fialtatni a pénzt, hiszen azoknak, akiknek év végén marad egy kis pénzük, azoknak azt fel kell használniuk. Így ők beviszik azt a bankba, ahol a bank partnerként nem feltételeket szab, mert őt is sújtja a negatív kamat, így gőzerővel fog keresni olyan vállalkozókat, akik elköltik a pénzt. Az az intézet, amely rossz helyre fektet be, csődbe fog menni, míg az, amelyik jó helyre adja a pénzt, az fennmarad. A visszakapott pénzből a bank a működését tudja fedezni, illetve az embereknek visszaadja a pénzét. Ebben a rendszerben nincs infláció. A befektetőnek első lépcsőben az a haszna, hogy nincs vesztesége. Itt, ha visszatartom a pénzem, akkor csökken a pénzem értéke, ha elköltöm vagy befektetem, akkor nem ér kamatveszteség.

– Tanulmányában a Kossuth-bankóra hivatkozik. Tud még hasonló példát?

– A negyvennyolcas szabadságharcunkat nemcsak azért verték le, mert egyszerűen szabadságot akartunk, hanem azért is, mert a Kossuth-bankónak köszönhetően pénzügyileg kezdett sikeres lenni az ország, és ezt az osztrákok nem nézhették jó szemmel. A második világháborút sem csak a nácizmus miatt verték le, hanem igazából a munkavaluta sikeressége miatt. Utóbbi azt jelentette, hogy a pénzügyi elszámolást munkára átszámítva végezték, melynek hatására a német gazdaság olyan mértékben kezdett megerősödni, hogy ezért le kellett verni az országot. Amennyiben a munkavaluta – melynek az akkor szokással ellentétben nem volt aranyfedezete – elterjed Európában, akkor az amerikai gazdasági fölénynek lőttek...
1932-ben az ausztriai Kufstein melletti Wörgl város polgármestere egy kuponrendszert vezetett be, amelynek az volt a lényege, hogy a kupon értéke havonta egy százalékkal csökkent, így az embereknek érdekükké vált, hogy a pénzüket ne félrerakják, hanem azt folyamatosan elköltsék. Ennek az lett a hatása, hogy a nagy gazdasági válság idején a település rohamos fejlődésnek indult, sőt az emberek még az adójukat is korábban befizették, hogy ne terhelje őket a veszteség. A schillinghez mérve tizenháromszoros pörgési sebességet ért el a kupon. Ennek akkor országos híre lett, viszont az Osztrák Nemzeti Bank – a pénzkibocsátás egyedüli jogára hivatkozva – betiltotta ezt a kísérletet. Ez is bizonyítja, hogy van a forgalombiztosított pénzre példa!

– Amennyiben vannak jó példák, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem terjedt el ennek a gazdasági rendszernek a használata...

– A jelenlegi pénzrendszer haszonélvezői és az intézményi rendszer működtetői olyan mértékű hatalomra tesznek szert a kamatos kamatnak köszönhetően, hogy nekik egyáltalán nem érdekük, hogy ez megváltozzon. A Silvio Gesell által felvázolt pénzrendszerben ugyanis megszűnik a pénz hatalma a társadalom fölött.

– Civil kezdeményezésekben és közgazdasági írásokban sem találkoztam a Silvio Gesellre való hivatkozással. Mi lehet ennek az oka?

– A közgazdaságtanban nem tanítják. Silvio Gesellt azzal a címszóval, hogy antiszemita volt, tiltólistára tették, holott ez hazugság! Követői sajnos elfogytak, míg a hivatalos gazdaságpolitika mindent megtett, hogy elsüllyessze az ő tanait. Úgy tűnik, hogy egy nagy pofon kell az emberiségnek ahhoz, hogy felismerje, hogy gazdaságpolitikai szemléletváltásra van szükség. Ma az emberek azt gondolják, hogy a pénznek sajátja, hogy inflálódik, és kizárólagos tulajdonsága az, hogy a kamatos kamat pozitív értékű.
1973-ban Richard Nixon elnök eltörölte a dollár aranyfedezetét, hogy az inflációt elszabadítsa. Sajnos ma a közhatalomtól független intézmény intézi a pénzkibocsátást. A hatalmasok nem megszegik a törvényt, hanem írják, ezért azt is elhitették a politikusokkal, hogy ők nem értenek a pénzhez, hanem a pénz kezelése legyen a bankoké. Mindeközben a pénz hasonlít a testünkben a vérhez. Ennek mindenhova el kell jutnia, és figyelni kell arra, hogy ne torlódjon fel valahol, mert akkor az trombózist okoz. Ma azt, aki pénzben halmozza fel a javait, azaz kivonja a pénzt a forgalomból, kamatos kamat formájában még meg is jutalmazzuk, ahelyett hogy „megbüntetnénk”.
Karl Marx azt mondta, hogy a pénz-áru-pénz szemlélete szerint kell értelmezni a gazdaságpolitikát. Silvio Gesell rendszere áru-pénz-áru hármasán alapszik. Senki nem azért dolgozik ugyanis, hogy csak úgy fölösleget termeljen a maga számára, hanem azért, hogy a fölöslegét eladja, és azon a pénzen megvegye a számára szükséges árut. Azaz ekkor, ezzel a művelettel fejeződik be a pénzügyi tranzakció.

– Silvio Gesell a szabad pénz kifejezést használta. Ön szerint mit lehet tenni a mai szóval forgalombiztosított pénzügyi rendszernek a kiépítéséért?

– Én annak örülnék a legjobban, ha a fiatalok megismernék ezt a rendszert, és elhinnék, hogy létezik nem tőke által vezérelt társadalom. Ekkor lehetőség nyílna arra, hogy egyszer kinevelődjék egy olyan csoport, amelyik elkezdi a gyakorlatba átültetni ezt az elméletet.
A gyakorlatban meglátásom szerint azzal lehetne kezdeni, ha kettős pénzrendszert vezetnénk be. Az árucsere közvetítő elemének semmiféle kézzelfogható fedezetre nincs szüksége, hiszen annak háttere a közbizalom. Így – a soproni kékfrankossal vagy a balatoni helyi pénzzel ellentétben – fedezet nélkül ki kell bocsátani egy másik, forgalombiztosított pénzt, és annak mennyiségét szigorúan szabályozni kell. Az emberek észrevennék, hogy ez a pénz sokkal célszerűbb, és elhagynák a régi pénzt.
A másik módszer, hogy fokozatosan és kérlelhetetlenül csökkentjük a kamatot. Ezt az adott vezetőség meghirdeti, és ehhez kell minden intézménynek alkalmazkodnia.
A harmadik megoldás, hogy a közhatalom bevezeti az új pénzt és a régire, egy átváltási összeget állapít meg. A régi pénzt egy megszabott időig át lehet váltani, és elkezdődhet az új rendszer indítása.

– Miben etikusabb ez a rendszer?

– Abban, hogy kihúzza a spekuláció alól a talajt, nem lenne lehetséges például spekulációval pénzt szerezni. Minden áru árát a piaci szabályozás szabná meg. Azzal, ha kivonom a forgalomból a pénzt és ezáltal megszüntetem elsődleges funkcióját, magamnak veszteséget termelek, így nem érné meg ezt tennem, hanem be kéne valamibe fektetnem. A mostani hitelszűke helyett és az évszázados válságról válságra való bukdácsolás helyett ez egy hitelbőséggel bíró, gördülékenyebb, átláthatóbb, igazságosabb gazdaságot jelent. Például a gazdálkodó közösség maga döntheti el, hogy mire költi a pénzét, és nem kell ezernyi föltétel alapján kuncsorogni a pénztulajdonosoknál.
Mivel a pénz intézményrendszere muszáj hogy létezzen, ezért annak keretét kell megváltoztatni. Ez nem gazdasági, hanem politikai kérdés, hiszen a kamatos kamat igazságtalansága ellen szólal fel ez a rendszer, lásd például az évszázadok óta folytonosan nyíló ollót a szegények és a gazdagok között. Keresztyénként nem nézhetem tétlenül ártatlan emberek millióinak nyomorba dőlését.