Van-e ellenpólusa a félelmet és gyűlöletet gerjesztő közbeszédnek? – A félelem és a szeretet természetéről

Van-e ellenpólusa a félelmet és gyűlöletet gerjesztő közbeszédnek? – A félelem és a szeretet természetéről

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Perintfalvi Rita
A félelem indokolt, a félelemnek igaza van. Úgy érezzük, hogy rá kell hallgatni. Aztán, idővel olyan mélyen átjárja a lényünket, hogy észre sem vesszük mikor csap át gyűlöletbe. És soha nem válik tudatossá bennünk, hogy nem tud szeretni az, aki fél.

A menekültügy kapcsán különösen érzékelhető, hogy mindennapi életünket és a közéletet mennyire átitatja a félelem, a félelemkeltés lehetősége, ereje, lendülete. Nagyon veszélyes játékszer ez a politikai megnyilvánulások hadszínterén, mert olyan dinamikája van, ami könnyen elveszítheti a kontrollálhatóságot. Mégis gyakran és előszeretettel alkalmazzák, mert hatékony fegyver. Ezért gondolkodtam el a félelem és a szeretet természetéről. Nem politikusként, hanem teológusként és leginkább érző emberként.

A legtöbb ember azt gondolja, hogy a szeretet ellentéte a gyűlölet, pedig nem így van. A szeretet ellentéte a félelem: a másságtól, az idegentől, a furcsától, az ismeretlentől. A félelem természetes reakció, emberi, hozzátartozik a létezés törékeny lényegéhez. Azt mondják, hogy még a virágok is félnek.

Akkor viszont mi a baj a félelemmel? Ha ennyire szükségszerű? Csupán annyi, hogy a félelem olyan kaotikus őserő, amely sűrű ködként a tudatunkra telepedve képes átvenni az irányítást felettünk. Ilyenkor persze kétes értékű előzékenységével rögtön a segítségünkre siet az okosság, ami gyorsan felment minket. Logikusan, érvekkel sokszorosan alátámasztja, hogy az adott pillanatban, és helyzetben éppen miért is nem kell szeretnünk.

A továbbiak ITT olvashatóak.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!