A menekültügy kapcsán különösen érzékelhető, hogy mindennapi életünket és a közéletet mennyire átitatja a félelem, a félelemkeltés lehetősége, ereje, lendülete. Nagyon veszélyes játékszer ez a politikai megnyilvánulások hadszínterén, mert olyan dinamikája van, ami könnyen elveszítheti a kontrollálhatóságot. Mégis gyakran és előszeretettel alkalmazzák, mert hatékony fegyver. Ezért gondolkodtam el a félelem és a szeretet természetéről. Nem politikusként, hanem teológusként és leginkább érző emberként.
A legtöbb ember azt gondolja, hogy a szeretet ellentéte a gyűlölet, pedig nem így van. A szeretet ellentéte a félelem: a másságtól, az idegentől, a furcsától, az ismeretlentől. A félelem természetes reakció, emberi, hozzátartozik a létezés törékeny lényegéhez. Azt mondják, hogy még a virágok is félnek.
Akkor viszont mi a baj a félelemmel? Ha ennyire szükségszerű? Csupán annyi, hogy a félelem olyan kaotikus őserő, amely sűrű ködként a tudatunkra telepedve képes átvenni az irányítást felettünk. Ilyenkor persze kétes értékű előzékenységével rögtön a segítségünkre siet az okosság, ami gyorsan felment minket. Logikusan, érvekkel sokszorosan alátámasztja, hogy az adott pillanatban, és helyzetben éppen miért is nem kell szeretnünk.