– Nemrég előadást tartottál a párbeszéd házában a protestantizmus és a nemek közötti egyenlőség témájában. Hogyan látod az egyházakat ebből a szempontból?
– Az előadásomat, amelyben a protestantizmusra, azon belül is a kálvinizmusra összpontosítottam, gondolatébresztőnek szántam. Azért, mert véleményem szerint Magyarországon nagy szükség lenne az építő jellegű vitára ezen a téren is, a párbeszédre nyitott egyházi szereplők részvételével. A fő állításom egyébként az volt, hogy a protestantizmus nem eleve és szükségszerűen elzárkózó a nemek egyenlőségének elvével szemben – a kérdés persze az, hogy ebből mennyi valósul meg a gyakorlatban. Mindenesetre, ezt a kérdést érdemes feltenni és újragondolni.
– Az egyenlőséget gyakran egyformaságként értelmezik és éppen a történelmi egyházak szoktak ezzel szemben határozottan fellépni. Erről mi a véleményed?
– A kilencvenes évek elején, amikor nekem még közelebbi kapcsolatom volt a történelmi egyházakkal – leginkább a reformátussal – ez a téma kevésbé volt napirenden, mint ma. Illetve, a magyarországi református egyház akkoriban már éppen túl volt egy kapcsolódó vitán, amely a nők ordinációjára vonatkozott, és az egyenlőségpárti álláspont felülkerekedésével zárult. Tudok viszont róla, hogy egyes keresztény körökben az egyenlőség elve helyett a méltányosság elvének alkalmazását javasolják, illetve a nők és férfiak egyenlősége helyett a női és férfi szerepek kiegészítő jellegét hangsúlyozzák. Ez utóbbi álláspontot én magam nem tartom hitelesnek, legyen szó az egyházi életről vagy más területekről, még akkor sem, ha figyelembe veszünk bizonyos biológiai szükségszerűségeket.