Miközben a bevándorlók befogadásának és kirekesztésének kérdésköre racionális gazdasági és nemzetpolitikai kérdéseket vet fel, azok átgondolása során kompromisszumokat is kell kötnünk. A befogadó attitűdnek, ugyan úgy, mint a kirekesztő magatartásnak gazdasági, politikai és társadalmi hatásai vannak. Feleletet kell találnunk arra a kérdésre, hogy mi az, ami erkölcsileg motivál, jogilag kötelez és gazdaságilag megtehető? A menekültek befogadása a szeretet cselekedete. Ugyanakkor joggal kérdezhetjük, hogy van-e hova befogadni őket? Elsősorban nem tornatermekre, üres lakásokra gondolok, hanem arra, hogy van-e olyan minőségű társadalmi közegünk, amely egyáltalán képes a befogadásra és a befogadott megtartására, integrációjára, hosszú távú segítésére? Ennek a kérdéskörnek egyik szegmense a vallási tolerancia és antidiszkrimináció kérdésköre, amelyről az alábbiakban lesz szó. 

A vallási sokféleség egyrészt a vallásszabadság, másrészt a 21. század eleji migráció kísérőjelensége. A „vallások visszatértével” egyfajta posztszekuláris vallásosság is megfigyelhető, amely a nyilvánosság színterein is megjelenik és szembesít bennünket a vallási sokféleségből fakadó kérdésekkel. Ennek a sokféleségnek a megértése és elfogadása közös feladata mind a vallási közösségeknek, mind a demokratikus jogközösség számára. Christian Schwöbel erről a következőképpen fogalmaz:

„Ahol egykoron a templom állt, most a vallási-világnézeti orientációk piaca kapott helyet, ahol a valóság különböző, egymással konkuráló jelentéseit kínálják.”

A cikk a továbbiakban a KötőSzó blogon olvasható.