Norvégia német megszállása után, 1942. februárjában Josef Terboven, Norvégia német birodalmi biztosa miniszterelnökké nevezte ki Vikun Quisinget, a norvég nemzetiszocialista párt (Nasjonal Samling) alapítóját és vezetőjét, miután – a trónjától korábban már megfosztott – Håkon király Angliába menekült. Quisling pártja már korábban sem tudott nagy tömegek támogatására szert tenni, hivatalba lépése utáni, az ifjúság nevelését célzó intézkedései – melyek gyermekek és fiatalok a náci pártszervezetekbe kényszerítését is jelentették – pedig tömeges társadalmi ellenállást váltottak ki, elsősorban a szülők, a pedagógusok és az egyházak képviselői részéről. Utóbbi az egyházi nyilvánosság minden eszközét latba vetve ütközött a kormánnyal.

Ennek az ellenállásnak kulcsfigurája volt Berggrav püspök (nyitóképünkön), ám mindahhoz, hogy az ezek után kibontakozó harc a jogállamiságért és az egyház szabadságáért sikeres legyen az is kellett, hogy a lelkészi kar szinte egy emberként zárt össze a hatóságokkal és a kollaboráns kormánnyal szemben a püspök oldalán. Püspökök és lelkészi kar közös fellépése tette a norvég ellenállás egyik legjelentősebb szereplőjévé az evangélikus egyházat.

„Ha az állami felsőbbség engedélyezi az erőszakot és a jogtalanságot, és nyomást gyakorol a lelkekre, akkor az egyház válik a lelkiismeret őrévé” – írja Berggrav püspöktársainak egy (Skancke kultuszminiszterrel folytatott) kormányzati egyeztetés után 1941-ben. A püspök még az ökumenikus mozgalomban tett szert nemzetközi és diplomáciai tapasztalatokra, ezért kezdetben a párbeszéd elősegítésére törekedett. Legelső püspöki megnyilatkozásaiban nem megy nyíltan szembe az államhatalommal, amiért akkor és később is komoly kritikákat kap. Hamar felismeri azonban a párbeszéd lehetetlenségét és a Hitler vezette Németország diktatórikus szándékait, a nyílt szakítással és állásfoglalással azonban kivárt addig, amíg az államhatalom intézkedései során közvetlen egyházi érdekek sérültek. (Szándéka mögött az állt, nehogy annak a gyakran hangoztatott vádnak adjon alapot, mely szerint az egyház illetéktelenül üti az orrát állami ügyekbe.)

Tovább a KötőSzó blogra.