A műsor, úgy tűnt, senkit nem érdekel igazán. A tolongás fojtogató volt, és a takarítónő is az órájára mutogatott. Hát nekiláttak az osztásnak. Alig lehetett bírni a tömeggel, amely körülvette őket. A kicsik türelmetlenül kapkodták el a csomagokat. Ráadásul a jómódú gyerekek is ott bámészkodtak. Sóvárogva nézték a kezet, amely amúgy csak olcsó nápolyit, szaloncukrot meg kakaós tejmasszát osztott.
A rendetlenségben aztán egyszer csak odakerült az egyik elkényeztetett kis egyke is a Mikulás elé. A segítők böködték, hogy oldja meg, mondjon már valamit. De az öreg nem akarta elszomorítani a gyereket. Megsimogatta a legényke fejét, és azt mondta neki is, mint a többieknek: „Boldog ünnepeket, kicsim!”
A fiúcska csukott szemmel, boldogan sóhajtott fel. Az öreg a gyerek után nézett meg az ott felejtett csomagra. Hát igen.
Koldusok vagyunk, ez az igazság.