Vasárnapi ige: Nem a félelem lelkét kaptuk!

Vasárnapi ige: Nem a félelem lelkét kaptuk!

Share this content.

Szöveg: Koch Szilvia, kép: Eugène Delacroix: Jézus lecsendesíti a tengert (1854), sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2021-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!

Ne félj, mert én veled vagyok!” (Ézs 43,5a)

Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk…” (2Kor 4,8–9)

Albert herceg, a későbbi VI. György brit király dadogással küszködött. Valahányszor a nyilvánosság előtt szóra nyitotta a száját, elszorult a torka, levegő után kapkodott, és csak óriási erőfeszítések árán tudott megszólalni. Így történt ez 1925. október 31-én is, amikor a telt házas Wembley stadionban kellett beszédet tartania. A kudarc után nagyon elkeseredett, és elveszítette a gyógyulásba vetett reménységét. Ekkor ismerkedett meg azzal a különc beszédterapeutával, aki sokat segített neki abban, hogy legyőzhesse a félelmeit, és a beszédeit nagyobb megakadás nélkül mondhassa végig.

A II. világháború kitörésekor rádión keresztül kellett szólnia a népéhez. A feszült helyzetben is nyugodt tudott maradni, hiszen tanára vele együtt suttogta a szöveget a háttérből, és karmesteri mozdulatokkal segítette a levegővételben.

A filmbeli segítő szakemberhez hasonlóan Jézus is ott van velünk életünk legfélelmetesebb szituációiban, hogy megnyugtasson, bátorítson, és túllendítsen a legkritikusabb pillanatokon. Ott van velünk a vizsgán, szent jelenlétét érezhetjük a kórteremben, a temető csendjében és a síron túl is. Zaklatott szívünkbe békességet hoz, kétségeink helyére boldog bizonyosságot. „Bár az út néha oly sötét, / Soha nincs okom félni a bajtól, / Amíg irgalmas karja véd!” (EÉ 459,3)
*
Jézusunk! Köszönjük, hogy legpróbásabb élethelyzeteinkben is számíthatunk rád. Hálásak vagyunk, amiért megerősítesz hitünkben, és békességeddel ajándékozol meg. Szabadíts meg valós vagy irracionális félelmeinktől, és kérünk, bontakoztasd ki életünket tetszésed szerint. Ámen.

A 2021-es lelki útravaló a Gyülekezeti és Missziói Osztály szerkesztésében készült. Szerkesztette: Galambos Ádám
Az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet a Luther Kiadónál megrendelhető: https://bolt.lutherkiado.hu/kiadvanyok/konyvek/lelkiseg/oromuzenet-detail
A Napi ige – Evangélikus Útmutató Facebook oldal itt érhető el: https://www.facebook.com/evangelikus.utmutato
E-mailben minden nap elküldjük ezeket az igéket és a lelki útravalókat. Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldő szolgáltatásunkra a következő címre küldött e-maillel: fraternet-napiige-subscribe@lutheran.hu

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!