ajánló

Megjelent a Lelkipásztor 2021/1. száma

Budapest – 2021-ben is havonta jelenik meg a Lelkipásztor – Evangélikus teológiai szakfolyóirat, Orosz Gábor Viktor szerkesztésében. Az alábbiakban az idei első számot ajánljuk.

Evangélikus műsorajánló: Megismerhetjük a Budakeszin felépült evangélikus templom építésének történetét

Budapest – Az előttünk álló időszakban több evangélikus műsor is szerepel a közmédia programján. Ezeket gyűjtöttük most egy csokorba.

Irgalomra várva

Budapest – Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!

A hátterem is én vagyok

„Az év minden napjára szánt bibliai igék, igemagyarázatok, imádságok és áldások nemcsak Istenhez és környezetünkhöz visznek közelebb, de alkalmasak arra is, hogy vitatkozzunk velük, és elmélyedjünk Isten nekünk is szóló (öröm)üzenetében” – olvasható a kötet hátsó borítóján. Az Örömüzenet – Lelki útravaló az év minden napjára című áhítatoskönyvet a bibliaolvasó kalauz, az Útmutató 2021 napi igéi alapján írták evangélikus lelkészek és teológusok. A havi igéket is tartalmazó, öröknaptárként szerkesztett ötszázharminchat oldalas könyv egyházunk országos irdája gyülekezeti és missziói osztályának és a Luther Kiadónak a gondozásában jelent meg.

A Keresztyén Igazság 2020. 4. számának tartalmából szemléztünk

Budapest – Az Ordass Lajos Alapítvány negyedévi folyóiratának, a Keresztyén Igazságnak a 128. száma jelent meg a napokban. A kiadvány tartalmából szemléztünk.

Megjelent Garádi Péter K3 – A kereszténység tanítása című könyve

Budapest – Komoly töprengésre késztetett Garádi Péter testvérem, hiszen K3 – A kereszténység tanítása – rendhagyó formában és közegben című könyvének előszavában jelezte, hogy szerinte mi NEM ez a könyv. Nem a kereszténység tanítását klasszikus értelemben rendszerező dogmatika, nem is elsősorban felnőttek számára összeállított hittankönyv, de még bibliaórai sorozat témájaként sem ajánlja. Bár, a könyvet alaposan ismerve előrebocsátom, hogy az előbb felsoroltakkal több helyen is érintkezik. Azonban a szerző bevezető mondatait illik komolyan vennem, és felvállalnom azt, hogy meghatározzam könyve műfaját – lehetőleg úgy, hogy a lehető legkevésbé térjek el a szerzői szándéktól. Remélem, hogy a következő sorok érthetővé teszik, hogy a bennem megfogalmazódó műfaj a következő: Beszélgető könyv. Méghozzá többféle értelemben, síkon is.

Fehér karácsonyt!

Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!

Észrevenni Istent jártunkban-keltünkben

A napokban jelent meg Koczor Tamás Sietős történetek című kötete a Luther Kiadó gondozásában. A körülötte lévő világot, az embereket, a történéseket érzékeny lélekkel rögzítő evangélikus lelkésszel a történetmesélés erejéről, az apró dolgok meglátásának mindenki számára megkapható adományáról és arról is beszélgettünk, hogy bármiről írjon is, mindig Istenről szeretne szólni.

Kézikönyv templomba járáshoz

A kelenföldi evangélikus gyülekezet az őszi templomszentelési ünnepen hálával emlékezett száz éve született egykori lelkészére, Bencze Imrére: mindmáig az ő huszonöt éves gyülekezeti lelkészi szolgálata volt a leghosszabb Kelenföldön. „Imre bácsira” oly jellemző módon azonban nem az ő személye került az ünneplés középpontjába, hanem „tőle” és családjától kapott ismét ajándékot a gyülekezet.

Gondolatok a „Küldetésben – szellemi séta Pátkai Róbert evangélikus püspökkel” címmel megjelent könyvről

D. Keveházi László nyugalmazott evangélikus lelkész, esperes személyes emlékeit osztotta meg Pátkai Róberttel és a róla nemrégiben megjelent könyvvel kapcsolatban.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ajánló csatornájára