doktori

Szerelemből született disszertáció

Budapest – Tavaly december óta dr. Gáncs Tamásként írhatja alá a nevét, az ünnepélyes doktorrá avatására pedig április 18-án került sor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A fiatal pásztor a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, férj és édesapa. Megkapó őszinteséggel beszélt lapunknak nagynevű evangélikus ősökről, elhivatottságról és doktori disszertációjának témájáról: Mária Magdolnáról.

A teológia doktorává avatták Mézes Zsolt Lászlót

„A dolgozatban egyszerre veszi nagyító alá a láthatatlant és láthatót, felerősítve mindkettő önálló, autonóm és megkérdőjelezhetetlennek tűnő világát” – fogalmazott Mézes Zsolt doktori értekezéséről az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) tanévzáró ünnepi ülésén Seresné dr. Busi Etelka. Alábbiakban a Valláspedagógia Tanszék egyetemi docensének laudációja olvasható.

A teológia doktorává avatták Verebics Éva Petrát

„A doktori értekezés az ószövetségi teológia tárgykörén belül egyszerre vonja be az olvasót a bibliai hermeneutika fölöttébb érdekes világába, ugyanakkor a kultúra–társadalom–teológia izgalmas párbeszédébe is” – fogalmazott Verebics Éva Petra doktori értekezéséről az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) tanévzáró ünnepi ülésén Varga Gyöngyi. Alábbiakban az Ószövetségi Teológia Tanszék vezetőjének laudációja olvasható.

Pőcze István lelkész megvédte doktori dolgozatát

Komárom – 2017. november 20-án doktorált a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán a gyakorlati teológia témakörében Pőcze István evangélikus lelkész, akinek doktori munkájának a címe: A szenvedés megközelítése a lelkigondozás kontextusában.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Doktori Iskolája pótfelvételt hirdet a 2016/17-es tanévre doktori (PhD) képzésre

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Doktori Iskolája pótfelvételt hirdet a 2016/17-es tanévre doktori (PhD) képzésre egyetemi hittudományi, illetve vallástudományi végzettséggel rendelkezők részére.

Doktorrá avatták Szabó Andrást – Nálunk elolvashatja a laudációt!

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem elmúlt héten lezajlott évnyitó ünnepi ülésén avatták doktorrá dr. Szabó Andrást. Az alábbiakban dr. Orosz Gábor Viktor egyetemi docens laudációját adjuk közre.

Tanítás és tanulás felnőttkorban – Pángyánszky Ágnes lelkésznő sikeresen megvédte doktori értekezését

Budapest – Az idei évben szinte egymást váltják a doktori védések az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Szabó B. András lelkész júniusi védése után 2015. szeptember 11-én Pángyánszky Ágnes lelkésznő védte meg sikeresen a Tanítás és tanulás a felnőttkorban: szemléletváltás a felnőtkatekézisben című doktori értekezését.

Megvédte blikkfangos doktori értekezését a lelkész

Budapest – Mindig nagy öröm az Evangélikus Hittudományi Egyetem köreiben, ha újabb doktori védésre kerül sor az intézmény falai között. Nem volt ez másképp 2015. június 26-án sem, amikor az Áldozattól a pszeudoeszkatológiáig – A pénz kulturális szerepeinek teológiai értékelése című, a Rendszeres Teológiai Tanszékre benyújtott doktori értekezés került megvitatásra.
Feliratkozás RSS - doktori csatornájára