Miközben korunk egyházai saját hiteles hangjukért küzdenek a személyes hitvallás és a politikai érdekérvényesítés széles skáláján, érdemes megállni egy pillanatra és megdicsérni őket olyankor, ha van miért. Mostanában például éppen van. Ha ugyanis végignézünk azon a nemzetközi statisztikán, amely a különféle intézmények fosszilisalapú ipari befektetésektől való megszabadulásáról szól, azt találjuk, hogy a mezőny felét együtt kitevő vallási közösségek és alapítványok után, jócskán lemaradva következnek csak az állami szervek, nyugdíjalapok, iskolák, civil szervezetek, profitorientált cégek és az egészségügy. Még mielőtt azonban bárki arra gondolna, hogy ez csak egy újabb felesleges számsor, ahol a listavezető egyházaknak alig van kockáztatnivalójuk, például a sort záró egészségügy kényszerhelyzetével szemben, érdemes észrevenni, hogy a szereplők itt elsősorban nem egymás, hanem tulajdon gazdasági érdekeik eddig érvényes paradigmái ellen vívják a harcot. Ebben a harcban pedig az is elismerésre méltó, ha valaki a sor végén kullog. Még így is erkölcsi fényévekkel száguld a status quo - vagy ahogy mostanában mondják: a business as usual - képviselői előtt, akik elsősorban arra építik hosszú távú stratégiájukat, hogy a rövid távú célok sohasem hagyhatnak cserben.

A cikk a továbbiakban a KötőSzó blogon folytatódik.