Különösen aktuális, egyben nehéz kérdést választott az ELTE ÁJK online konferenciájának témájául a szervező, Filó Mihály adjunktus.

Mit kezdünk, hogyan cselekszünk akkor, amikor élet és élet között kell választanunk? Lehet mérlegelni? És ha igen, akkor mennyire követi az aktuális dilemmát a jog? Utóbbi kérdésben volt meghatározó Sándor Judit előadása, aki többek között arra mutatott rá, hogy a COVID-19 hatása szinte minden aktuális emberi jogra hatást gyakorolt, így nem csak a megfertőződöttekre, de az egészséges, vagy más betegségben szenvedő betegekre is hatással voltak az intézkedések. „Az egyedi, vagy háborús etikai kérdések kiterjedtek az egész emberiségre” – fogalmazott az előadó, megállapítva, hogy ebben a helyzetben nem az érzéketlenség, hanem az etikán alapuló jogalkotás válhat előremutatóvá. A Central European University (CEU) egyetemi tanára szólt a gondozáshoz való hozzájutás, a megelőzés kérdéséről és az ápolás jogáról is. Az egyetemi tanár a világjárvánnyal kapcsolatban azt is kiemelte, hogy az a generáció, aki viszonylag szabadságban él, a világjárvány hatására találkozott először azzal, hogy korlátozzák a jogait. „A fiatalok ezt viszonylag elfogadták, felelősen döntöttek”– állapította meg Sándor Judit.

Barcsi Tamás eszmetörténeti megközelítésből érzékeltette az emberi méltóság megkerülhetetlen kérdését. A Pécsi Tudományegyetem Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék egyetemi docense elmondta: „Minden emberi személy már pusztán létezésével olyan értéket valósít meg, ami abszolút tiszteletet érdemel.” Az emberi méltóság tiszteletének elvével kapcsolatban Barcsi kiemelte: „Az emberi személy létezéséből adódóan önértékkel rendelkezik. Ebből következően alapvető érdeke, hogy életének szentségét, lehető legkiterjedtebb szabadságát, egyedi személyiségét más személyekével egyenlő módon tiszteljék.” Az egyetemi docens előadásában Martin Heidegger megállapítására utalva – „menekülünk a halálkérdés elől” – kitért arra, hogy a 20. század második felétől kimondható, hogy tabusítva lett a halál fogalma. Mivel az emberi élet része a halál, ezért a tabusítás azért problémás, mert megakadályozza, hogy jól éljünk. Az előadó megállapította, hogy a pandémia időszakában felerősödött a halál kérdéséről szóló diskurzus, egyre több film, könyv foglalkozik ezzel, ezért némileg oldódik a tabusítás.

Az intenzív terápiás ellátás dilemmáiról és lehetőségeiről Zubek László tartott előadást. A Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika egyetemi adjunktusa a betegfelvétel megfelelő időpontjának meghatározásán túl a rehabilitálásról is szólt. Zubek László a betegosztályozás etikai elveit ismertette. „A szakmai döntések átpolitizálódásának komoly hátrányai lehetnek” – hangsúlyozta az aneszteziológus szakorvos, valamint kiemelte, hogy a társadalom tájékoztatására, az objektív adatok megismertetésére és a széles körű társadalmi vitára nagyobb hangsúlyt kellene fordítani.

Gondoskodás, gondviselés és a lehetséges iránti szenvedély – Teológiai szempontok a triázs [betegosztályozás – a szerk.] ajánlások kapcsán Covid-19 idején címmel Orosz Gábor Viktor tartott előadást. „A felelősségvállalást a válaszadás helyzeteként értelmezzük, amelyben a keresztény embernek egyrészt Istennek, másrészt embertársának kell megfelelnie erkölcsi döntéseinek indítékairól és következményeiről. Az emberi élet interperszonális [személyes – a szerk.] jellegének hangsúlyozása különösen releváns akkor, amikor a triázs kérdéskörével foglalkozunk, mert krízishelyzetben az egyén másikra utaltsága és kiszolgáltatottsága (gondoskodás és gondviselés) az egészségügyi ellátórendszer lehetőségeinek határán, vagy azon túl jelenik meg” – mondta az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi docense. A halál és halandóság kérdésében a keresztény reménytant ismertette az előadó, majd a halál és halandóság tárgyában az Európai Protestáns Egyházak Közösségének Ideje van az életnek és ideje van a meghalásnak című dokumentumából idézett: „az életet meghosszabbító kezelések megszakítása vagy elutasítása bizonyos körülmények között nem csak megengedett, de tulajdonképpen a helyes gondozás és a súlyos, visszafordíthatatlan és végstádiumban lévő betegek iránti részvét elemének is tekinthető. Fontos feltenni azt a kérdést, hogy a kezelés folytatása okoz-e bármilyen jót a betegnek, akár gyógyító vagy palliatív módon, akár abban, hogy fenntartja a keresztény értelemben vett minőségi életet, vagyis azt, amely képes az adott szeretetet valahogy elfogadni, érzékelni, és arra reagálni.” A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata teológiai bizottságának elnöke megállapította: „Az orvostudomány és a technikai fejlődés alkalmat ad, de nem közvetlen oka a jó halálról folytatott mai párbeszédnek. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy amikor a hatékony terápiák és a fájdalomcsillapítás eszközei még nem álltak rendelkezésre olyan mértékben, mint napjainkban, sokkal inkább fennállt az a lehetőség, hogy az elviselhetetlen szenvedést a kívánságra történő ölés indikátorának tekintsék vagy elfogadhatónak tartsák. Az a kérdés viszont, hogy a szenvedésnek melyik formája és mértéke tekinthető »értelmesnek, vagy hasznosnak«, nem az orvostudomány fejlődésének problémája, hanem az ember vallási és világnézeti meggyőződése, valamint a személyes életkörülmények függvénye.” Az egyetemi docens az Európai Protestáns Egyházak Közösségének említett dokumentumából ismertette: „A keresztény hagyomány folyamatosan hangsúlyozza a súlyosan beteg emberek és a haldoklók iránti szolgálatot akkor is, amikor nincs remény sem gyógyulásra, sem javulásra. Ezáltal annak a szilárd meggyőződésnek ad teret, hogy fenn kell tartani azt a gondozást, amely az élet utolsó óráiban is képes csillapítani a fájdalmat, a terheket és a kínokat. Egyrészt a gondozás orvosi, kórházi és ápolási lépései – akár életet meghosszabbítók, akár nem – olyan alapvető erkölcsi felelősséget jelentenek számunkra, amelyet nem lehet egykönnyen félretenni más kérdések miatt. Másrészt a gondozás fenntartása nem olyan abszolút követelmény, amelyet a páciens helyzetének figyelembevétele nélkül lehetne alkalmazni. Noha a protestáns egyházak felismerik a kialakult bonyolult erkölcsi problémát és az ebben foglalt komoly etikai álláspontokat, mégsem készek arra, hogy minden esetben abszolút rosszként utasítsák el – például – a tartós vegetatív állapotban lévő betegek táplálásának megszakítását.” Orosz Gábor Viktor elmondta: „A keresztény hagyomány egyértelműen hangsúlyozza a haldokló beteg fájdalmainak csillapításának szükségességét, a beteg imádságos és szerető kísérését élete utolsó szakaszában. A keresztény közösséghez tartozás egyaránt jelenti a megváltó Krisztus munkájában való részesedést (üdvösség) és a keresztény testvérek odafordulását az e világi élettől búcsúzó testvérhez. Ezek a relációk értelmet és célt adnak az élet minden pillanatához, de az örök élet és az üdvösség ígérete egyben relativizálja is az e világi élethez való feltétlen, kompromisszumot nem ismerő ragaszkodást.”

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Vatikán által a világjárvány idején meghozott döntéseket és nyilatkozatokat Hámori Antal ismertette. „A katolikus egyház tanítása szerint amikor alapvető értékről van szó – különösen, ha emberi életről –, a védelem szempontjából biztosabb, szigorúbb álláspontot kell képviselni” – mondta a Budapesti Gazdasági Egyetem egyetemi docense, kiemelve, hogy a római katolikus egyház intézkedései az élet védelmét szolgálják és figyelembe veszik a világjárvánnyal kapcsolatos megelőző irányelveket.

Az ELTE Állam és Jogtudományi Kara által szervezett konferencián előadások hangoztak el továbbá a koronavírus-járvány következtében felmerült büntetőjogi kérdésekről, az aktív és passzív eutanázia definíciójáról, a Magyar Orvosi Kamara által áprilisban megfogalmazott ajánlásáról is. A konferencián elhangzott előadások szerkesztett változata az ELTE ÁJK gondozásában kötet formában is közre lesz adva.