– Mennyi időt tölt most a kórházban?

– Az utóbbi egy évben sűrűbben kell bemennem. Alapból heti tíz órában, azaz negyedállásban foglalkoztat a Magyarországi Evangélikus Egyház. Ebből hetenként két óra a bemosakodás, két óra a ventiláció [pszichológiai értelemben a felgyülemlett feszültség vagy negatív érzelmek kiadása, levezetése – a szerk.], tehát hat órát tölthetnék bent valójában a betegeknél, ám azt éreztem, hogy ez a mostani időszakban nem elég. Úgy döntöttem, megduplázom az ott töltött időt, mert még nagyobb szükség van arra, hogy meglátogassam a bent fekvő koronavírusos betegeket és nemcsak őket, hanem az ápolókat, orvosokat is. A kistarcsai gyülekezetplántáló munkám most érthető okokból leállt, így annak az idejét fordítom a kistarcsai idősotthonra és a kórházra.

– Hogyan kell elképzelni egy ilyen látogatást?

– Hétfőn, szerdán és pénteken járok be. A Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban jelenleg két nagy részleg van: a covidos és a nem covidos. Ahol nem koronavírus fertőzöttek vannak, ott végiglátogatom a kórtermeket. Elmondom a betegeknek, hogy evangélikus kórházlelkész vagyok, és ha valaki szeretne beszélni, nagyon szívesen leülök az ágya mellé, és lelkigondozói, lelkipásztori beszélgetést folytatunk, emellett Evangélikus Élet és Híd magazint, Luther kiadós könyveket osztok szét, támogatva ezzel is a bent fekvőket. Illetve az ottani orvosokat, nővéreket is megkérdezem, szükségük van-e a segítségemre. A munkám másik részét a Covid-részlegen végzem, ahol egy tizenöt perces komoly átöltözéssel/beöltözéssel kezdek, és ezzel is zárok. Ott is végiglátogatom a kórtermeket. Vannak már régebb óta bent fekvő „ismerősök”, illetve előfordul, hogy lelkészkollégák kérnek meg: látogassam meg az ő gyülekezeti tagjaikat, hiszen jelen helyzetben csak a katolikus lelkigondozók és a protestáns kórházlelkészek járhatnak be igazgatói engedéllyel, más nem jöhet látogatóba.

– Mi történik ilyenkor a Covid-részlegen?

– Ez egy nagyon zárt rész. Mondhatni, csúcsra jár a részleg, szinte állandóan tele van. Vannak, akik mellé le tudok ülni, meg tudom őket hallgatni, vannak azonban, akiknek az állapota olyannyira súlyos, hogy csak melléjük állok, áldást adok, egy zsoltárt olvasok, imádkozom.

– A Luther-kabát helyett a civil öltözeten felül természetesen önnek is viselnie kell ezeket a biztonsági, szkafanderszerű ruhákat. Mennyire nehezíti meg ez a szolgálatot?

– Sokszor a bentlétem idejét is az határozza meg, hogy fizikálisan mennyire bírom a beöltözést. Úgy érzem, egy-másfél kilót leadok minden alkalommal, annyira leizzadok. És gondoljunk bele, hogy én a látogatásomkor csak egyszer veszem fel és le a védőruhát, a bent dolgozók pedig naponta háromszor-négyszer. Ők mit élhetnek át? Gyerekkoromban úgy képzeltem el az angyalokat, hogy fehér ruhájuk van és szárnyuk. Most a kórházi dolgozókat nézve a fehér ruha megvan, és szerintem a szárnyak is, csak én nem látom a szkafander alatt.

A cikk itt folytatódik.