Homoki Pál

Egy középkori történet szerint élt egy szász kisvárosban egy ifjú, makulátlan szerelmespár szeretetben, békességben és teljes boldogságban. Annyira szerették egymást és annyira boldogok voltak, hogy ez feltűnt az ördögnek is, aki ezt a boldogságot látva mindent elkövetett, hogy összeveszejtse őket. Bármivel is próbálkozott azonban, nem járt sikerrel, nem lehetett éket verni a fiatalok közé, csak úgy ragyogtak a boldogságtól.

Egy három világvallást egyesítő, neobrutalista „temegóga” berlini építéséről számolt be a napokban több hazai hírportál a brit The Guardian írása alapján. A három monoteista, egyistenhívő világvallás szakrális helyeinek nevéből összegyúrt temegóga elnevezés a templom, a mecset és a zsinagóga szavak összeolvadásából jött létre, amellyel egyrészt már a névválasztásban is egyenlőségjelet tesznek a különböző vallások közé, másrészt kihangsúlyozzák az egy, közös isteni személy imádatát. A párbeszédre való hajlam, a békességre irányuló törekvés dicséretes. Kérdés azonban, hogy csak önfeladás árán lehetséges-e.

Legyünk őszinték, elegünk van! A vírusból, a bezártságból, abból, hogy nem élhetjük megszokott, normális életünket. Nem mehetünk emberek közé, nem élhetünk társadalmi életet, nem ihatunk meg egy kávét egy étterem teraszán, és nem hajthatunk fel egy pofa sört a barátinkkal meccsnézés közben valamelyik csehóban. És elegünk van abból is, hogy nincs más téma, mint a Covid és minden, ami azzal áll összefüggésben. Szívesebben beszélnénk már akár az időjárásról is, a fociról, a politikáról, bármiről, csak ki ne ejtse valaki a száján még egyszer, azt a mondatot, hogy „a hatályban lévő egészségügyi előírások és távolságtartási szabályok betartásával” képzel el bármit is.

A Covid-járvány második hullámának zenitjén járunk. Sokan úgy estünk át a betegségen, hogy észre sem vettük. És sokan aggódtak szerettükért, akinek látták szenvedését, megpróbáltatásait. Naponta szembesülünk az elkeserítő statisztikákkal, melyek szerint a halálozást tekintve lassan átlépjük a lélektani tízezres határszámot. Borzasztó, hogy el kell temetnünk egy hazai kisváros teljes lakosságát. A hírek és rémhírek mellett azonban fontos feltennünk a kérdést: miként éljük meg ezt az időszakot az érzések szintjén a lelkünkben, miként a fejünkben és a szívünkben?

Dél-Olaszországban, Bari városában jártam 2018 nyarán. Rekkenő mediterrán hőség, szikrázó napsütés, azúrkék tenger, hosszú, szabad tengerparti föveny, zsúfolt, lüktető város – mindezt kínálta a város. Minden olyasmit, amiért most szinte bármit megadnánk a hidegben, télben, magányban.

„Lenni vagy nem lenni? az itt a kérdés” – így kezdődik Shakespeare Hamletjének híres monológja, mely a lélek vívódását jeleníti meg a létezés és a nem létezés határán, az élet, az élni akarás és a halál, az öngyilkosság mezsgyéjén egyensúlyozva.

Ha nyár, akkor ifitábor! Több család, több gyülekezet, több lelkész és sok fiatal jelmondata ez már évek, évtizedek óta.

Soltvadkert – Ünnepi istentiszteletet és közgyűlést tartott a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye 2020. július 25-én, szombaton a Soltvadkerti Evangélikus Gyülekezeti házban, majd Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházmegye püspöke beiktatta esperesi hivatalába Homoki Pál soltvadkerti lelkészt.

Mit is csináljunk ezen a nyáron? Hol fogunk idén nyaralni és kikapcsolódni, megnyújtóztatni a home office-ban elgémberedett tagjainkat? Igen, a Balaton a varázsszó, vagy valamely másik hazai tavunk, ahonnan hazatérve nem küldenek karanténba, nem utolsósorban nemzetgazdasági szempontból is megszívlelendő a hazai turizmus tudatos támogatása... vagy inkább túrázzunk!

A Magyarországi Evangélikus Egyház alulról építkező egyházszervezeti rendszerben működik, ahol demokratikus módon, választással döntenek a vezetők személyéről. A Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye 3 közigazgatási megye 13 evangélikus gyülekezetét fedi le, melynek lelkészi vezetője az esperes.