Oltszakadát

Történelmi felfedezőút Királyföldön

Lelkészi szolgálatom során két évig szolgálhattam az Oltszakadáti Evangélikus-Lutheránus Egyházközségben, és bőven volt lehetőségem bejárni és megismerni tüzetesebben Királyföldet és az ottani emberek habitusát, életvitelét, és azt tudom elmondani, hogy teljesen más világ, teljesen más kulturális és építészeti örökséget ápol, mint amit jelen szolgálati helyemen, a partiumi Szatmárnémetiben és Nagykárolyban tapasztalok és tapasztalnak az itteni emberek is. Ilyés Sándor beszámolója.

Gyülekezeti hétvégét tartottak Oltszakadáton

Oltszakadát – Szórakoztató eseményeknek lehettek részesei mindazok, akik az elmúlt hétvégén részt vettek a kétnapos gyülekezeti alkalmon Oltszakadáton. Szeptember 13-án, szombaton este bált szerveztek az oltszakadáti ifjúság tagjai, mely keretén belül három vidám jelenetet adtak elő.

Vakációs bibliahét volt Oltszakadáton

Oltszakadát – 2014. szeptember 1-től 5-ig vakációs bibliahetet tartottunk Oltszakadáton a gyülekezet vallásórásai és konfirmandusai számára. A KOEN alapítvány által a 2014-es évre kidolgozott programtervet követtük, melynek központi témája a Válaszút volt. A tábor résztvevői minden nap más és más bibliai történetet, bibliai személyt ismerhettek meg, illetve napról-napra újabb és újabb énekeket tanultak.

Anyák napja Oltszakadáton

Oltszakadát – Május 11-én az Oltszakadáti Evangélikus-Lutheránus Egyházközségben a vasárnapi istentisztelet keretén belül az édesanyák napjának a megünneplésére került sor. A kicsik nemcsak szavaltak, szerepjátékot adtak elő és daloltak kis gyerekszívükből, hanem személyre szabott képeslapokat készítettek édesanyjuknak az ünnepi alkalomra. Az igehirdetés, majd az ifjak minden édesanyát, nagymamát köszöntő éneklése könnyeket csalt a szemekbe.

Kárpát-medencei Magyar Népművészet sorozat: Az oltszakadáti gyülekezet Budapesten járt

Budapest – Oltszakadát – 2014. március 28-án az oltszakadáti gyülekezet részt vett azon a rendezvénysorozaton, amely 2013 őszétől a Kárpát-medencei Magyar Népművészet sorozat keretében egy éven át Erdély szórványmagyarságának és nyelvszigeteinek kultúrájából kínált kis ízelítőt a magyarországi testvéreknek. Ennek a rendezvénynek a helyszínéül a Budapesten székelő Polgárok Háza nyújtott otthont. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Illyés Sándor

Oltszakadáti töltött káposzta

Oltszakadát – A szokásos tavaszi szeretetvendégségen, 2014. március 2-án vasárnap délután találkoztak Oltszakadát falujának evangélikus lakosai. A szeretetvendégség kezdetén egyházi éneket énekeltek az egybegyűltek, ezzel is nyomatékosítva, hogy mennyire fontos és milyen jó érézés az együvé tartozás. Együtt voltak a gyerekek, a fiatalok, az idősebb férfiak és a nők – szívmelengető volt látni, hogy újra sikerült egybegyűlnie a magyar közösségnek. Az ebédet rövid áhítat előzte meg, amely az összetartozásról és együvé tartozásról szólt, majd egy nagy keresztyén családhoz méltóan asztali áldással kezdődött az ebéd. Forrás: evangelikus.net, szöveg és fotó: Illyés Sándor

Itt a farsang, áll a bál!

Oltszakadát – Az Oltszakadáti Evangélikus-Lutheránus Egyházközségben idén is megrendezésre került a farsangi ünnepség, amely már hosszú évek óta hagyománnyá nőtte ki magát. Telt ház és vasárnap hajnalig tartó buli fogadta a farsangi bálon részt vevő oltszakadáti magyar közösséget február 22-én este 19 órakor a gyülekezeti teremben, ahol mindenki nagy izgalommal várta a jelmezbe öltözöttek felvonulását. Az est fő szervezője a helyi lelkész, Illyés Sándor és az oltszakadáti ifjak lelkes csapata volt, akik mindent megtettek a szórakoztatás érdekében. Forrás: evangelikus.net, szöveg és fotó: Illyés Sándor

Kárpát–medencei karácsony Oltszakadáton

Oltszakadát – 2014. január 25-én, a Kárpát-medencei karácsony rendezvénysorozat keretében sor került a Szeben megyei Oltszakadáti Evangélikus-Lutheránus Egyházközégben is annak a gyülekezeti alkalomnak a megszervezésére, melynek keretén belül, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet jóvoltából, könyv-és tanszer csomagokban részesültek a gyerekek és fiatalok. A helyi lelkész, Illyés Sándor, a mesékből jól ismert „három próbatétel”-es vetélkedővel lepte meg a közönséget, ahol a gyerekek és fiatalok csapatokba rendeződve megmérkőztek az érdekesebbnél érdekesebb és szórakoztató kérdésekkel. Forrás: evangelikus.net, szöveg és fotó: Illyés Sándor, oltszakadáti evangélikus-lutheránus lelkész

Mi így ünnepeltük a szüreti bált! – Oltszakadát, szüreti bál 2013

Oltszakadát – A hagyományokhoz híven – bár az idén kicsit később – november 23-án ez évben is megrendezésre került a Szeben megyei Oltszakadáton a szüreti bál. Hűvös volt az este, de kellemes meleg fogadta a bálba érkezőket a kultúrteremben. Az az est nemcsak a mulatságról, hanem az értékekről is szólt. Valójában az a nagy érték, hogy minden évben össze tudnak gyűlni a szakadátiak és látni lehet azt, hogy van igény a közös ünneplésre, a közösségi összejövetelekre. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Illyés Sándor. Fotó: Hankó Szilamér

Lutheránus töklámpás-faragás Oltszakadáton

Oltszakadát – Megszokottá vált a világ számára, hogy karácsony havában minden üzletben fenyőfák villognak, a karácsonyi díszek kerülnek fel a polcokra, városok és falvak utcái a fagyos éjszakákban színes fényekben táncolnak. Karácsony hangulatát hordozza magában minden dísz, és minden fény. Forrás: evangelikus.net, szöveg és fotó: Illyés Sándor
Feliratkozás RSS - Oltszakadát csatornájára