vélemény

„Buta tótok, gőgös magyarok, vad szerbek, anyagias zsidók, Trianon miatt utált csigaevő franciák, vérünket szívó osztrák labancok…” Mennyi ilyen és hasonló mondat hangzik el „belső körökben”.

Apám mindig azt mondta, hogy mire felnövök, szabadabb és igazságosabb világban fogok élni, és a diktatúra, amelynek gyermekként csak az árnyéka vetült rám, engem már nem fog nyomasztani. Nemrég a szemére vetettem, hogy ez az Európa egyáltalán nem olyan világ, mint amilyennek képzeltem az alapján, amiket mondott; hogy nagyon is nyomasztanak a közel- és régmúlt árnyékai, ő pedig válaszolt nekem.

Egyházunk szokása szerint a gyermekeket tizenkét éves korban hívjuk konfirmálni. Ez a latin eredetű szó megerősítést jelent: annak tudatos vállalását, ami a keresztségben történt velünk. Egykor szüleink és keresztszüleink döntése alapján részesültünk a keresztségben, a konfirmációval viszont azt fejezzük ki, hogy megismertük egyházunk alapvető tanítását, és saját elhatározásunkból is Isten gyermekei akarunk lenni.

„Az érdekek helyett az érzelmek irányítják napok óta az életünket. Ahol ugyanis a labda repül. Csak és kizárólag a játék öröme határozza meg a létet és a tudatot.”

Hannover – München – Riga – Ahogyan arról honlapunkon beszámoltunk, a Lett Evangélikus Egyház Zsinata a napokban úgy döntött, nők többé nem szolgálhatnak lelkészként gyülekezeteikben. A döntés megszületése után egyfajta szolidaritási kampány indult el a Facebookon, amelyhez csatlakozhatnak a magyarországi lelkészek is.

Egy hivatalos egyházi döntés értelmében, nem végezhetnek többé lelkészi szolgálatot a nők Lettországban. Nem régi hagyományról van szó: 1975 óta lehettek nők is lelkészek, de mostantól – mintegy húszéves egyházvezetői törekvés végeredményeképpen – nem. Hogy mi motiválhatta a döntéshozókat abban, hogy már felszentelt lelkésznő jelenlétében így szavazzanak, őszintén nem tudom. Valószínűleg jól ismert igeszakaszokra hivatkoztak: a nő ne tanítson gyülekezetben, ne beszéljen nyilvánosan. Vajon azt feltételezik, hogy az évtizedek óta szolgálatot végző lelkésznők, és a lelkésznők szolgálatát támogató evangélikus egyházak, továbbá azok vezetői szerte a világon nem ismerik és nem olvassák a Bibliát?

Budapest – Szombaton délután négytől a budapesti Papp László Sportarénában került sor az idei Ez az a nap!-ra, ahol sok ezer ember órákon át egy szívvel dicsőítette Istent. A szervezők így írnak a víziójukról: „Hisszük, hogy minden évben kell egy nap, ami más mint az év többi napja, amikor Isten népe egy szívvel fordul Teremtőjéhez. Ez az a nap! rendezvényeink olyan alkalmak, ahol Jézus nevét emeljük fel, egy közös szívdobbanás, ahol Őt dicsőítjük és kifejezhetjük egymás felé elfogadásunkat és megélhetjük egységünket.” A szombati alkalomról fiatalokat kérdezett a 777blog.hu.

Rátarti, nyakas nép lehetünk mi, magyarok, hiszen gyakran olvassák a fejünkre a minket egyébként nagyon szerető és tisztelő román hatóságok, hogy nem vagyunk sem lojális, sem konstruktív kisebbség. Lázongó, nonkonformista, ázsiai beütésű viselkedésünkkel nemcsak az európai normáknak, de a mértékletesség íratlan törvényeinek sem teszünk eleget. Mi valami ezer s egynéhány éve idetévedtünk a románság kies vidékére, és egyszerűen máig nem tanultunk meg európaiak és civilizáltak lenni, mint az a melegszívű befogadó nemzet, amely – mint állandóan fújják – végül is tisztel, szeret és tolerál minket.

Arra vágyom, hogy felszabadult és huszonnégy órás keresztény legyek, és az egyházi közeg ezt mozdítsa elő, ne ellene tegyen. Olyan közeg legyen, amelybe ne vágyaimat, érzelmeimet, gondjaimat, utánozhatatlan egyediségemet hátrahagyva kelljen belépnem, hanem ahol történik az élet – annak minden drámájával: örömével, fájdalmával, humorával és ellentmondásosságával.

„Ez a történet nem csak rólunk és korántsem csak a nőkről szól. A szül(et)és méltóságának és minőségének óvása össztársadalmi feladat, hisz a felnövekvő generáció életminőségére is döntő hatással lehet.”