Győri András Timótheus

A jóllakott tehenek békésen kérődztek a völgyben. Mihály a kútnak támaszkodva figyelte, ahogyan a késő délutáni nap a horizont felé haladva, a gémeskút árnyékát Mókus hegy lába felé nyújtja. Ekkor szólította a kutyákat és lassú határozott mozdulattal kiadta a parancsot. A kormos korcsok kétfelől terelték ki a gulyát az országútra.

József kiszórt a vékából pár marok kukoricát a baromfiudvar közepére. A tikok mohón kapkodták fel a magokat a letaposott hóról. Ekkor felnézett az égre, és látta, hogy igen nyomakodik a felhő. „No, megint havazni fog” – gondolta, és sietett vissza a házba, mert a levegő igen csípős volt. Benn a két fiú a konyhaasztalnál reggelizett, s mikor apjuk belépett megcsapta őket a hideg. Jánoska fázós volt, s gyorsan magára húzott egy pakrócot. Apjuk is odaült hozzájuk, és levágott egy darabkát a kalbászból.

Péntek délután a nehéz szürke fellegek kezdtek felszakadozni és az esti harangszó után lassan abbamaradt a havazás. Az éjfélre teljesen kitisztult égbolt zenitjén a Vadász övének három egyforma csillaga pont a szikrázó Szíriuszra a Nagykutya és egyben égboltunk legfényesebb csillagára mutatott. Mellette megbújva, remegve hunyorogott a Nyúl csillagkép. A Vadászebek már sötétedéskor eltűntek a nyugati horizonton, s a metsző hidegben falunk házőrzői sem ugattak már. Istállókban vagy kuckóikban összekuporodva szunyókáltak. Ebben a mély csendben, a patakparti rókalyukak lakói a Mogyoródi rét nádasán keresztül osontak a kertek alja felé. A fűzfákra felgallyazott fácánok és havas fűcsomók tövébe vackolódott vadnyulak érzékelték mozgásukat, de hamar meg is nyugodtak mert a surranások nesze távolodott.

Johann Sebastian Bach 132. kantátájának felhívásával induljunk ezen az adventen: Készítsétek az utat.

Budapest – Győri András Timótheus kollégánk az elmúlt héten már adott technikai tanácsokat azoknak a gyülekezeteknek, lelkészeknek, akik most rákényszerültek arra, hogy videót vagy hangfelvételeket készítsenek istentiszteleteikről. Az operatőr, vágó és rendező kollégánk folytatta tanácsait.

Budapest – Győri András Timótheus kollégánkat arra kértük, adjon technikai tanácsokat azoknak a gyülekezeteknek, lelkészeknek, akik most kényszerültek rá arra, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, megtegyék az első lépéseket a digitális sztrádán. Az operatőr, vágó és rendező kollégánk figyelembe véve a technikai lehetőségeket, többféle megoldást is leírt.

A süvítő szél vadul tépázta sudár fenyőnket. A tűlevelek zúgva sziszegtek, miközben a tekintélyes méretű fa alázattal hajlongva bólogatott az őselem kénye-kedve szerint. Egy-egy erősebb lökésnél már úgy tűnt, tán nem bírja tovább és kidől, s ekkor hatalmas villanással összecsapódott két utcai villanyvezeték. Korom sötét lett hirtelen.

A tanácsháza udvarának végén volt egykor egy cipészműhely. Gyuszi bácsi, a cipész, magánvállalkozó volt, egy alkalmazottal, Ördög István bácsival. 1945 után a műhelyét, szerszámait és bőrkészletét államosították. Még örülhetett, hogy a ktsz (kisipari termelőszövetkezet) alkalmazottjaként tovább dolgozhatott. Számomra pedig az volt az öröm, ha családunk valamely tagjának nagybeteg lábbelijét velem küldték el javításra, mert szerettem a félhomályos kuckót, benne a bőrök, a szurkos ragasztók és faszegek illatát.

Mínusz tíz fok volt. Az egy hete lehullott hópaplanon szikráztak az alacsonyan delelő februári nap sugarai. A határ néma csendjét csak lépéseim csikordulása töri meg, amint a szűz hóban törtetek fel a dombra. A látóhegy tetején a néhai fakilátó tövében lévő sűrű kökénybokrok menedékében meghúzódó citromsármánycsapat fel is rebben e zajra. Már megbántam, hogy megzavartam nyugalmukat, ezért nem a domb gerincén haladok tovább, hanem lekanyarodom az új szőlők alatti dűlő felé.

A templomdomb rézsűjén heverve unottan szedem a kamillát. Kitárt tenyerem négy ujja közé szorult virágfejeket letépve, méla undorral dobom a kantába. A néhány maroknyi, imént még viruló sziromlevelek fonnyadó kupaca elszomorít.